Mikor kiderült, hogy mi a gond, nagyon dühös lettem. Alapjában sajnáltam BB-t, Anyát, P-t, de tehetetlen voltam. Volt előzménye a dolognak. Az egész terhesség úgy kezdődött, hogy trombózis. A 9 hónap alatt végig injekcióztam Anyát. Egy dolog miatt voltam dühös, hogy Anya nem használta sem a fáslit, sem a kompressziós harisnyát. Emiatt, hogy nem tett meg mindent. Persze lehet azt mondani, hogy nem ez volt az ok, hogy az volt az ok, hogy a szülés előtt 2 nappal abbamaradt a clexane, és a szülésnél jött létre az új trombózis. Lehet. Sőt biztos. De...
Szerencsénk volt, hogy BB is bemehetett anya mellé. Kicsin múlott. Ha másik dokihoz kerülünk, ő nem engedte volna be BB-t, és akkor elapad a tej, marad táp...nem is folytatom.
BB sztár volt a kórházban. A nővérek mindenféle ürüggyel mentek a kórtrembe, csakhogy babázhassanak. Anya nem kelhetett fel, úgy fürdették. Hát, neki nem volt ez egyszerű. emellett ugye ott volt a nagylány hiánya, hogy BB nem is volt otthon, meg persze a teljesen jogos önsajnálat. Próbáltam mutatni, hogy minden oké, de azért ez kib nehéz volt. Otthon mutatni P-nek a nagylánynak, hogy nincs gond, a kórházban Anyának, hogy nincs gond, miközben kurva nagy gond volt. De megoldódott. Ill. 3 hét után hazajöhettek. a mai napig szúrom anyába a clexane-t, még kb egy hónapig.
Ami jó volt. BB hamar megtanulta, hogy van világ. a kórházban bár figyelemmel voltak rá, de nem volt kivételezés. Megvolt a napirendje. Hozzászokott az emberekhez. Szocializálódott, már a kezdetektől...ennyi pozitívum azért akadt.
P-vel alapjában jól elvoltunk. hiányzott neki az anyja, ez természetes, de a barátaival jól eljátszott, nem volt semmi hiszti, tanultunk, nem volt gond.
